Sziszikeccs - Konyhám ízei

Omlós csirke sült rizstésztával

Nem vagyok odáig az ázsiai konyháért, de férjecske észrevette ezt az ételt az egyik újságban, és kérte, hogy készítsem el neki. Örültem, mert legalább megoldódott két napra a mit főzzek kérdés. Én csak a húst kóstoltam, de neki nagyon ízlett az egész, úgy ahogy van. Aki szereti az ilyen jellegű ételeket, az készítse el mindenképp 🙂

Húshoz:

4 tojásfehérje

3 evőkanál kukoricakeményítő (vagy sima liszt)

fél csomga sütőpor

só, bors

1 kg csirkemell

olaj

Köret:

30 dkg rizstészta

2 szál sárgarépa

1 kisebb cukkini

25 dkg koktélparadicsom

2-3 evőkanál szójaszósz

1 evőkanál fehér szezámmag (én kihagytam)

A bundához felverjük a tojásfehérjéket, nem kell kemény habot készíteni, inkább krémes állagú legyen. Belekeverjük a keményítőt, a sütőport és 1 kávéskanál sót, csipet borsot. A húsokat ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd megforgatjuk a tojásban. Forró olajba tesszük úgy, hogy a szeletek sütés közben ne érjenek össze. Oldalanként 2-3 percig sütjük őket. 

A rizstésztát a csomagoláson leírtak alapján elkészítjük. A zöldségeket megmossuk, a répát, cukkinit meghámozzuk, felaprítjuk, a paradicsomot félbevágjuk, majd wokban pirítani kezdjük 2 evőkanál olajon. Mikor megpuhultak, a leszűrt tésztát hozzákeverjük, hozzáadjuk a szójaszószt, pár perc alatt összesütjük. 

Kolbászos-babos hagymás penne

Nem egy megszokott étel, pedig nagyon finom. A Nők Lapja Konyhájában találtam ezt a receptet is, most sem okozott csalódást 🙂

20 dkg száraz bab (előző este beáztatva)

3 ek. olaj

1 nagy fej vöröshagyma

25 kdg füstölt kolbász

2 gerezd fokhagyma

4-5 ág rozmaring (én szárított fűszert használtam)

25 kdg paradicsom

3 dl paradicsompüré

só, bors

penne tészta

A babot előző este áztassuk be, másnap cseréljünk rajta vizet, majd enyhén sós vízben főzzük puhára, szűrjük le. 

Az olajon pároljuk meg a felkockázott vöröshagymát a felkarikázott kolbásszal együtt. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a rozmaringot, és a felkockázott paradicsomot. Főzzük kb. 5 percig, amíg a paradicsom összeesik. Adjuk hozzá a babot és a paradicsomszószt. Sózzuk, borsozzuk, lefedve főzzük még kb. 10 percig. 

Közben forrásban lévő vízben kifőzzük a tésztát. 

 

Lasagne

Ez az az étel, amiből nem tudok eleget készíteni a férjem számára. Gyakran megvásárolom készen, de azért így az igazi, amikor szívvel-lélekkel én készítem neki 🙂 

dscn2851

  • 70 dkg darált hús
  • 50 dkg lasagnetészta vagy lebbencstészta
  • 20 dkg sajt
  • 10 dkg vaj
  • 2 üveg paradicsomszósz (2×360 g)
  • 5-6 dl tej
  • 5 evőkanál liszt
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • bazsalikom
  • só, bors
  • cukor
  • olaj

dscn2856

Olajon a hagymákat megpirítom. Ráteszem a húst, sózom, borsozom. Egy pohár vízzel felöntöm, puhára párolom. Hozzáadom a paradicsomszószt, bazsalikomot, ízlész szerint cukrozom. Készre főzöm. 

A vajat felmelegítem, hozzáadom a lisztet, majd felöntöm tejjel, és mártás sűrűségűre főzöm. Ráöntöm a húsra, jól összekeverem. 

Jénai aljára szószt teszek, erre jön egy sor tészta, majd ismét öntet-tészta. A tetejére öntet kerüljön. Alaposan megszórom reszelt sajttal, 180 fokon kb. 40 percig sütöm.

 dscn2846

 

Grillezett csirkemellkockákkal, kapros-fokhagymás tejföllel sült tészta

Rakott tésztából mindig lehet újat kitalálni, és sosem csalódik az ember. Ez is egy ilyen recept 🙂 

DSCN2462p

1 kg csirkemell

500 g tészta

2 nagypoharas tejföl

fokhagyma (1- 2 gerezd, de ízlés dolga)

kapor

pác: 2 dl olaj, 1-2 evőkanál mustár, 2 teáskanál piros paprika, oregánó, bazsalikom, 1 csomag grill fűszerkeverék (ezeket csak összekeverem)

sajt

DSCN2469p

A tésztát kifőzöm. A csirkemellet kockákra vágom, majd a pácban hagyom állni 30 percet körülbelül. A tésztát egy jénaiba helyezem. A húst serpenyőn kisütöm, és ráöntöm az egészet a tésztára (minden szaftjával együtt). Összekeverem, hogy mindenhová jusson a húsból. A tejfölbe belerakom a fokhagymát és a kaprot, ezeket ízlés szerint adagoljuk, majd beborítom vele a tésztát. Kicsit ezzel is összekeverem, hogy jó szaftos legyen mindenhol. Végül sajtot reszelek rá, és 180 fokos sütőben kb. 20 percig pirítom. 

DSCN2474p

Húsgombócos paradicsomos tészta sütve

Megvettem a Nők Lapja Konyhát, és abban láttam ezt a csodás receptet. Férjecske imádja a tésztákat, így nagyon örült, amikor terítékre került. Nagyon finom, nem az a tipikus bolognai íze van, attól sokkal-sokkal különlegesebb. Megéri elkészíteni, nálunk felkerült a kedvencek listájára 🙂 Az eredeti recept szerint közlöm a hozzávalókat, én gyakran eltérek ettől, pl. a mustárból és a bazsalikomból is többet raktam egy picivel. 

DSCN2289

Hozzávalók:

50 dkg darált hús (nálam 75 dkg volt)

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 evőkanál mustár

2 teáskanál Worcestershire-szósz

2 teáskanál szárított bazsalikom

80 dkg passzírozott paradicsomszósz (én a 360 g-os üvegesből tettem bele kettőt )

olaj (4-5 ek)

só, bors

30 dkg orsótészta (én 40-ből csináltam)

15 dkg parmezán sajt (csak Trappistám volt itthon, azzal is működik:)

DSCN2295p

A darált húst összedolgozzuk az apróra vágott vöröshagymával, a reszelt fokhagymával, mustárral, Worcestershire-szósszal, bazsalikommal. Kis gombócokat formálunk belőle. Egy felmelegített serpenyőbe öntjük az olajat, körbepirítjuk rajta a gombócokat, míg kérget kapnak. Felöntjük a paradicsomszósszal, 10 percig főzzük, közben, sózzuk, borsozzuk. A tésztát kifőzzük, leszűrjük, majd a gombócokkal összeforgatjuk.  Tepsibe tesszük, gazdagon megszórjuk sajttal, és 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt összesütjük. Tálaláskor friss bazsalikomot szórhatunk rá. 

DSCN2296

Húsos pite

Legalább két hete várok ennek a receptnek a feltöltésével, de végre sikerült. Nekem nagyon ízlett, férjecskének annyi baja volt vele, hogy szerinte túl ropogósra sütöttem. 

DSCN1718

Tészta:

50 kdg liszt

25 dkg margarin

175 g tejföl

csipet só

Töltelék:

500 g darált hús

2-3 szál répa

1 doboz kukorica

fűszerek

 

A tésztát összegyúrjuk. 1 nagyobb és egy kisebb cipót formázunk, majd hűtőbe tesszük. A húst pörköltnek elkészítjük, igazából azt teszünk bele, amit csak szeretnénk, vagy ami éppen otthon van 🙂 Ha nem szilikonos a piteformánk, sütőpapírral kibéleljük, majd beletesszük a nagyobbik cipót. A szélein lógjon ki. Rátesszük a húst, majd befedjük a másik tésztával. 180 fokos sütőben kb. 30-40 perc alatt készre sütjük. 

page 

Csirkemell tésztában

Szülinapi menü részét képezte ez a finomság. Nagyon hamar elfogyott, szerencsére mindenkinek ízlett. Mivel leveles tésztából készül, így viszonylag gyorsan készen vagyunk vele. Gyakran fogom készíteni, mert különleges, nagyon finom. 

DSCN1684

Hozzávalók

0,5 kg-os leveles-vajas tészta

kb. 60-70 dkg csirkemellfilé 

10 dkg kockázott bacon

szárnyas fűszerkeverék

2 evőkanál tejföl

1 db tojás

só, bors

zsemlemorzsa

1 db tojás a kenéshez

A csirkemellet  kockára vágom, és a baconnel együtt kevés olajon megpirítom. Ha kihűlt, sózom, borsozom, hozzáadom a tejfölt, a tojást, és annyi zsemlemorzsát, hogy kenhető állagú legyen. 
A leveles-vajas tésztát kinyújtom, és négyzeteket vágok belőle. Elosztom a húspépet annyi felé, ahány négyzetet vágtam, és megkenem a péppel. Összehajtom, széleit lenyomkodom, tetejét megkenem tojással. Sütőpapíros tepsiben, 200 °C-on megsütöm.
Hagymás krumplisalátával tálaltam. 

DSCN1680

Babos, kukoricás rakott tészta

 

 

 

DSCN1467  

A rakott tészták mindig is a kedvenc ételeim közé tartoztak,. már ami az elkészítését illeti. Csak szétnézek, mi van itthon, összekeverem a hozzávalókat, a többi a sütő dolga 🙂

1 kg darált hús

tészta (én kb. 600-700 g főztem ki)

1 doboz babkonzerv

1 doboz kukorica konzerv

2 X 140 g paradicsompüré

sajt

ketchup

fűszerek: piros paprika, só, bors, chili fűszerkeverék, majoranna, ízvarázs, oregánó, 

1 evőkanál cukor

DSCN1469

A tésztát kifőzöm. A húst olajon megpirítom, majd hozzáadom a paradicsom pürét, és ízesítem a fűszerekkel. Hozzáadom a babot és a kukoricát. Készre főzöm. Egy nagy tepsit olajjal kikenek, beleöntöm a tésztát, majd a húst, és jól összekeverem az egészet. Tetejére sajtot reszelek. 180 fokon kb. 40 percig sütöm.  Tálaláskor ketchupot teszek rá.

 DSCN1464

Sütőben sült túrós tészta (édes)

50 dkg túró
50 dkg tészta
6 tojás
2 nagy tejföl
2 vaníliás cukor
kristálycukor

A két nagy tejfölt kikeverem a cukorral(ízlés szerint)6 tojássárgájával, 2 vaníliás cukorral,egy citrom reszelt héjával és a túróval. A tésztát kifőzöm(lehetőleg orsó,vagy rövid cső ), kihűtöm majd összekeverem a tejfölös túróval. Hozzáadom a tojásfehérje habot, zsírozott, morzsázott tepsiben 40-50 perc alatt megsütöm.

14633606

Sonkás-krémsajtos rakott tészta

14267993

 

25 dkg fodros kocka
2 tojás
30 dkg sonka
10 dkg párizsi
2 dl tejföl
ételízesítő
1 tömlős sonkás ízű krémsajt
só, bors
reszelt sajt

A tésztát megfőzzük, leszűrjük. A sonkát és a párizsit apró kockákra vágjuk, összekeverjük a tojások sárgájával,a krémsajttal, a tejföllel, ételízesítőkkel, és a habbá vert fehérjével. A tojásos masszát a tésztához óvatosan hozzávegyítjük. Egy kivajazott jénaiba öntjük, tetejét megszórjuk sajttal, előmelegített sütőben addig sütjük, amíg megpirul.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!